szolgáltatásokMeseterápia, meseműhelyek

Meseterápia, meseműhelyek

Mi a meseterápia?

Meseterapeutaként leginkább a különböző népek hagyományaiban megőrzött mesékkel dolgozom. A Metamorphoses Meseterápiás Módszer abból az alapfeltevésből indul ki, hogy a népmesék olyan letisztult tudást őriznek, amely kollektív bölcsességre bátran lehet hagyatkozni, ha az ember a helyét, a kapcsolódási pontjait, a rendet keresi a világban. Ezek a történetek nem azt mondják, hogy a világ jó és rendezett, hanem azt állítják, hogy mindaz, ami a világban és elsősorban bennünk rosszul működik, az megváltoztatható. A mesékkel való munkám is ezt a tapasztalatot erősítik: a mesék képesek komplex kapcsolódási modellek lenni a különböző, sokszor nehéz élethelyzetekben.

Ami számomra különösen fontos, hogy a meseterápia nagyon finom módszer: mindenki annyira engedi be az adott mesét, annyiban kapcsolódik hozzá, amennyiben akkor és ott szeretne; ugyanakkor a meseterápia nagy ereje abban áll, hogy képes arra, hogy elvezesse a mesehallgatót saját ismert vagy még ismeretlen belső erőforrásaihoz.  

„A mesék párbeszédre invitálnak, méghozzá az Élettel való párbeszédre. Ez a párbeszéd többféleképpen létrejöhet: beszélgethetünk mindazzal, ami körülöttünk él, mozog és lélegzik, s beszélgethetünk úgy is, hogy azt szólítjuk meg, ami bennünk él, mozog és lélegzik. De akár önmagunkon kívül, akár önmagunkon belül kerül sor az efféle párbeszédekre, abban biztosak lehetünk, hogy mindig találunk valamit, amiben már alig pislákol az élet, és olyasmit is, ami még meg sem született. A mesék elsősorban ezeket a területeket szólítják meg, és teszik élővé: mindazt, ami még és már élni akar.” Boldizsár Ildikó 

Várandós meseműhelyek – készülődés az anyaságra 

„…Hogy megvédjelek, arra való a testem…
Hogy szeresselek, arra való a szívem…”

Minden várandósság egyedi és különleges. A kapcsolat teszi azzá, amely a kismama és a magzata között formálódik, hónapokon keresztül. Elmélyült, csendes időszak lehet ez, a nagy testi és lelki változások ideje, melynek fordulópontja azután a szülés/születésélménynek anya és gyermek számára egyaránt meghatározó tapasztalata.

A jó mesei édesanyák „tudása” három, egymástól elválaszthatatlan mozzanatban ragadható meg: tudnak befogadni, elfogadni és végül elengedni.
A várandósság és a szülés/születés dinamikája is ez a tudás: befogadás, elfogadás és elengedés.
A meseműhelyek önismereti munkája is ezt a mintát követi, miközben népmesékhez kapcsolódva érzékeny és finom módon térképezzük fel azokat a bennünk lévő női erőket és minőségeket, melyek segítségünkre lehetnek az édesanyává válás folyamatában. Hat történet ad lehetőséget elcsendesedésre, megállásra, átélésre, átgondolásra, más perspektívát kínálva a várandósság megélésére, mint a megszokott hétköznapi történéseink.

Sok útja van annak, ahogy egy kismama készülhet az édesanyaságra. A népmesék különösen gyönyörű utat mutatnak ehhez. 

Egyéni konzultációs alkalmak várandósoknak

Dúlaként és meseterapeutaként két nagyon fontos része van a munkámnak. Egyrészt azért dolgozom és abban tudom támogatni a kismamákat, hogy könnyebben hozzáférhessenek belső erőforrásaikhoz, ami alapjává válhat egy szép várandósságnak és szülésélménynek. Másrészt rendkívül fontos feladatomnak tartom, hogy segítségére legyek a kismamáknak a babáikkal kialakított kapcsolatuk elmélyítésében, hogy a születendő babáknak pedig szép születésélményük legyen.  

Női meseműhelyek

“…és ott állt a leány szépségének teljes ragyogásában…”

A mesék lehetőségek: megállásra, megpihenésre, arra, hogy különleges és finom módon nézzünk önmagunkra, nőiségünkre.

A mesék elcsendesítenek, megérintenek, elgondolkodtatnak, kimozdítanak, helyre billentenek.

A mesék lehetnek találkozások önmagunk szép, igaz részeivel, és olyanokkal is, amik még rejtve vannak, s arra várnak, hogy végre rájuk találjunk és láthatóvá tegyük őket.

 Gyertek el, találkozzunk egy mesében!

SÓLYOM ANDREA

meseterapeuta, perinatális szaktanácsadó, dúla

To top